Arcképcsarnok: Interjú a Bíró testvérekkel (1024 STUDIO)

4 csillagos Cikk értékelése: 4,75 (8 szavazatból)

A Sinclair.hu mindig is fontos feladatának érezte, hogy a felkutassa a hazai "Spectrumos éra" jeles alakjait és emléket állítson akkori tevékenységüknek. De nincs ez másként a határon túli magyarság köréből kikerült fejlesztőkkel, hisz így bepillantást nyerhetünk - legalább egy picit - az akkori erdélyi spectrumos életbe, amelyre gyerekként nemigen volt rálátásunk. Arról nem is beszélve, hogy a kezdeti spectrumos próbálkozások után napjainkban igazi sikertörténetbe csöppenhetünk.
Bíró Ádámot és Zoltánt kérdezzük az emlékezetes kolozsvári évekről, akiket az Opus1 című remekbeszabott spectrumos kottaszerkesztő és lejátszó program kapcsán sikerült felkutatnunk és akik mára a nemzetközi porondon is elismert szoftverfejlesztőkké váltak.

Sinclair.hu: Először is szeretném megköszönni, hogy ilyen lelkesen álltok ezem email interjúhoz. Még az a jó, hogy a Spectrum örök, sosem évül el :), hisz már 2005-ben sikerült felvennünk a kapcsolatot és csak most 2015-re jutottunk el a végkifejlethez.
Bíró Ádám és Zoltán: Okoztál némi meglepetést a leveleddel. Az Opus 1 indítóképernyőjéről mondjuk kiderülhetett, hogy annak idején is 1024 studio-nak hívtuk magunkat, de akkoriban még mindenféle jogi háttér nélkül műveltük a programozást - egyikünk épp másodéves mérnökhallgató volt, másikunk csak középiskolás diák. Az "igazi" 1024 Studio Kft-t három év múlva alapítottuk és csak jóval később, az évtized vége felé álltunk neki hivatásosan is programozni.
Úgyhogy tartozol még azzal az információval, hogy mi módon sikerült ránk találnod.


Sinclair.hu: Nos 2005-ben elég volt rágugolnom a '1024 studio bíró ádám és zoltán' kombinációkra. Most 2015-ben pedig már az akkor levelezésünkben elhangzott StudioRIP kifejezés segített ismét megtalálni benneteket.
Talán e kis bevezető után kezdjük ott, hogy mikor, hogyan kerültetek kapcsolatba a számítástechnikával, ezen belül is a Sinclair gépekkel?

Bíró Ádám és Zoltán: A romániai kommunista rendszer - némileg eltérően a magyarországitól - eleve gyanakvóan tekintett minden olyan kezdeményezésre, mely kicsit is a nyugat csillogására emlékeztette az elvtársakat. Másrészről viszont a megalomániás hatalom a hazai személyi számítógépek fejlesztését státusszimbólumként kezelte, és ennek megfelelőképpen támogatta is. Ezt a tudathasadásos kettősséget úgy oldották fel, hogy mindenféle fura elnevezéssel illették ezeket a gépeket, mint pl. "Oktatási Célú Programozható Automata", "Elektronikus Játékok Televízióra" stb., - nehogy véletlenül elhangozhasson az, hogy "személyi számítógép" - és ügyeltek arra, hogy ilyen készülékek magánszemély tulajdonába ne nagyon kerülhessenek. (A CIP-01 számítógépen is pont egy ilyen lehetetlen felirat látható, ld. a mellékelt fotót.) Az iskolák és a pionír- (vö. úttörő-)házak viszont relatíve könnyen hozzájuthattak ezekhez az eleinte 100%-ban saját fejlesztésű (Prae, aMic), majd később az ugyancsak belföldi gyártású, de felvállaltan Spectrum-kompatibilis házi számítógépekhez. Kijelzőként rendszerint fekete-fehér televíziókat használtak, antennabemenettel, ritka volt, hogy az iskola vagy az úttörőház egyetlen színes tévéjét számítógéphez kössék, igazi monitorokkal pedig csak számítóközpontokban lehetett találkozni akkoriban.
Első komolyabb találkozásunk a számítástechnikával így aligha meglepő módon a pionírházban történt, kezdetben Prae, később a Spektrum-kompatibilis HC-85 formájában. Ez utóbbi készülék amúgy érdekes módon fejlettebb volt, mint az eredeti Spektrum, 48K helyett árnyék RAM-os 64K-n futott, ráadásul olyan "tár-bíró" áramkörrel, amelynél képernyőolvasás-memóriafrissítés konfliktus kezelését sokkal ügyesebben oldották meg, mint az eredetiben.
Az első saját számítógépünket 90-ben tudtuk megvásárolni, rögtön a rendszerváltás után; Bukarestig kellett menni érte és három havi fizetésbe került. Természetesen Spektrum-kompatibilis gép volt, a televíziógyár által piacra dobott CIP-01, enélkül fel sem tevődhetett volna, hogy megírhassuk az OPUS 1-et.
Sinclair.hu: Mennyire volt elterjedt a ZX Spectrum Erdélyben? Volt-e klubélet?
Bíró Ádám és Zoltán: Amint már említettük, szaküzletből vagy más, "hivatalos" forrásból gyakorlatilag lehetetlen volt géphez jutni magánszemélyként, még akkor is, ha valaki hajlandó lett volna ezért az élvezetért akár horribilis összeget is fizetni. Határon átcsempészett készülékből viszont került jó néhány magánkézbe is, természetesen messze nem annyi, ahány Magyarországon. Ezek többnyire Spektrum-kompatibilis gépek voltak, Commodore, Atari stb. csak elvétve akadt.
Szigorúan vett klubélet fel sem tevődhetett, de a pionírházas szakkörökön lehetett jó dolgokat tanulni, vagy inkább közösen játszani, esetleg játékokat csereberélni, ily módon egész jó "Spektrum baráti Kör"-ök verbuválódhattak össze. Kivételes alkalmakkor az oktató még azt is megengedte, hogy egy éjszakára, hétvégére stb. valaki hazavigye az egyik gépet. Érdekes, hogy magyarországi szaklapokat (Számítástechnika, Chip Mikrovilág stb.) viszont meg lehetett rendelni, így egyoldalúan bár, de tudtunk valamiféle kapcsolatot tartani a magyarországi spektrumos közösséggel.
Sinclair.hu: Mi volt az első komolyabb próbálkozásotok?
Bíró Ádám és Zoltán: Egy felerészt BASIC-ben, felerészt gépi kódban megírt evolúciós játék, ahol "alkatrészekből" kellett összerakni egy növényevő állatot, az Evolutaur-t, amely egy virtuális világban próbált túlélni, a forduló végén pedig maga a szoftver pontozta az állat túlélési teljesítményét. Ekkor a játékosnak (levonva a menet tanulságait) lehetősége volt egyvalamit változtatni az állaton (pl. hosszabb nyak), de számítania kellett arra, hogy közben a táplálék is adaptálódott a következő fordulóhoz, pl. az új menetben a program a gyümölcsöket magasabbra helyezte a fákon. Patrubány Miklós közbenjárásának és segítségének köszönhetően sikerült összehozni, hogy a román lemezkiadó vállalat, az Electrecord magnókazetta formájában árulta a játékot, de sajnos a határidő miatt össze kellett csapnunk az egészet, így sikerült elfuserálnunk egy igazán jó ötletet. Ha lenne időnk és agyunk hozzá, lehet, szívesen újraírnánk - 2015-ös szinten, természetesen.
Sinclair.hu: Nem maradt fenn az utókornak egy példány? Szívesen archiválnánk ezt is a Magyar fejlesztések közé...
Bíró Ádám és Zoltán: Nekünk sajnos biztosan nem. Elvileg megtörténhet, hogy az Electrecord archívumában még megtalálható, de kétlem, hogy egyszerű procedúra lenne utánajárni.

(Az interjú megjelenése után nem sokkal Ekart László barátunktól előkerült egy eredeti Electrecord kazetta, melyet azóta archiváltunk is)
Sinclair.hu: Mindig együtt fejlesztgettetek?
Bíró Ádám és Zoltán: Igen, leszámítva két esetet.
Az első, amikor (a rendszerváltás után) Ádám teljesen önállóan fejlesztett egy, az iskolaújságra szabott kiadványszerkesztő programot. Mai szemmel eléggé primitív volt az egész, de mindössze 128 kilobájton meg lehetett szerkeszteni az egész újságot, több betűtípussal, magyar és román ékezetes karakterekkel, félautomata szótagolással stb. Képeket, grafikákat sajnos nem támogatott, ezeket utólag rajzolták kézzel vagy fénymásolták az üresen hagyott keretekbe. Annyiban nem volt ez kizárólag Ádám munkája, hogy a szükséges hardveres átalakításokat (bővítés 128K-ra, saját memórialapozási rendszer, nyomtatóinterfész) viszont Zoltán tervezte és ültette gyakorlatba. Ezzel az együttműködéssel amúgy az a különös helyzet alakult ki, hogy így nemcsak a program vált egyedi, konkrét feladatra kifejlesztett célszerszámmá, hanem az őt kiszolgáló hardver is. Kár, hogy sem a szoftver, sem az egyetlen példányban átalakított Spektrum-kompatibilis gép nem maradt fenn.
Ezenkívül volt még Ádámnak egy saját projektje egy magyarországi fejlesztői csoporttal is.
Sinclair.hu: Ádám magyarországi projektjéről is mesélnétek pár szót?
Bíró Ádám és Zoltán: A Kolozsvári Műszaki Egyetemen készített szakdolgozatom egy hangelemző és szintetizátorprogram volt, ami fizikai hangszerekről rögzített hangminták alapján felépített egy hangszert leíró hangszínfájlt, majd a projekt részeként készített MIDI lejátszó a hangszínfájlok segítségével lejátszott MIDI fájlokat. Amikor egy magyarországi hirdetésben zenei adatfeldolgozásban jártas programozót kerestek, a szakdolgozatom tapasztalatával a hátam mögött belevágtam. A projekt rám eső részének a zenét kellett elemeznie, és a grafikai modul fele a zenét leíró információt szolgáltatnia (ritmus, hangerő stb.), hogy az majd a zenével összhangban adhasson grafikai aláfestést a zenének. Amennyire értettem, az volt az elképzelés, hogy diszkókban kivetítőn fog menni az így generált kép - nem tudom, hogy mennyi valósult meg a projektből, de az én részem működött.
Sinclair.hu: Az akkori munkáitokból csak az Opus 1 maradt fenn? Nem őriztétek meg a kazettáitokat és a gépeteket?
Bíró Ádám és Zoltán: Ennyi idő elteltével valószínűtlen, hogy egy programos kazetta használható állapotban megmaradhatott volna, a gépről pedig pontosan tudjuk, hogy melyik albérletünkben láttuk utoljára. Nem volt könnyű szakasz az életünkben, amikor egyik ideiglenes lakásból a másikba kellett cipelnünk a kacatokat, és akkor még eszünkbe se jutott, hogy egy elavult személyi számítógépnek évek múltán nemhogy erkölcsi, de piaci értéke is lehet. Nagy valószínűséggel egyébként sem volt már működőképes, de a televíziógyár a 80-as évek azóta elfeledett jó szokása szerint világos, érthető kapcsolási rajzot is mellékelt a géphez, így nem lett volna különösebb gond megjavítani sem. Ha már memóriabővítés és egyebek formájában amúgy is rendesen belepiszkáltunk.
Még rosszabb hír, hogy az Op. 1-nek volt egy belső használatra szánt, mondhatni 1.1-es verziója is, amely MIDI-portos szintetizátorral már polifóniát is tudott a saját gyártású interfészünkön keresztül, de a már meglévő felhasználói felülettel, így eléggé nehézkes volt a használata. Értelemszerűen ez a verzió is csak a mi gépünkön működött. Természetesen ebből a szoftverbővítésből sem maradt fenn példány.
Sinclair.hu: Hogyan jött az Opus no. 1 ötlete? Foglalkoztatok zenével?
Bíró Ádám és Zoltán: Zeneiskolába soha nem jártunk, szakszerű zenei képzésben sem részesült egyikünk sem, de a zenélni természetesen szerettünk, Ádám például kifejezetten jól gitározott. A gond a kottaolvasás körül volt - a Kodály-módszeren nevelkedett magyarországinak nehéz lehet elhinni, hogy hangszeren játszóknak vagy akár zene iránt komolyan érdeklődőknek probléma legyen kottát olvasni, de a román zenei oktatás sajnos a jóval nehézkesebb francia módszert követte. Így nem volt olyan könnyű magánúton kottaolvasást tanulni az akkoriban rendelkezésre álló anyagból. Így jött az ötlet, hogy itt a számítógép, zenei hangot tud kiadni, mi lenne, ha írnánk magunknak egy "mankót", amelyik ügyesen leolvasná helyettünk a kottát. Sajnos az Op. 1-en eléggé látszik, hogy a kottaíráshoz csak alapszinten értő emberek írták (az előjegyzések kezelése például nehézkes és logikátlan), de lehet, hogy ez csak egy plusz érdekessége a programnak.
Sinclair.hu: Az már kiderült számomra, hogy a 1024 Stúdió jogutódja, a StudioRIP ma már komoly vállalkozás lett, de mivel foglalkozik manapság a cégetek?
Bíró Ádám és Zoltán: Az egyetem befejezése után még játszogattunk az ötlettel, hogy PC-re professzionális színvonalú kottaszerkesztő programot írjunk. Már csak azért is, mert egy osztrák kottakiadónak, majd egy ismert kolozsvári zeneszerzőnek tördelt kottákból éltünk akkoriban. Jellemző volt az akkori szoftverek színvonalára, hogy míg Macintosh-on ott volt az eléggé nyakatekert, lehetetlen koncepciójú, de legalább profi igényű, grafikus operációs rendszerre írt Finale, addig PC-n csakis az ósdi, kényelmetlen, DOS(!) alapú Score rúghatott labdába, ha nyomdai színvonalú kották szerkesztéséről volt szó. (A ma népszerű Sibelius vagy a többi felhasználóbarát szerkesztő messze nem volt még sehol.) Elegendően naivak voltunk ahhoz, hogy támogatást próbáljunk szerezni egy merőben új elképzelésre alapuló, sima szövegszerkesztőkkel vetekedő hatékonyságú kottaszerkesztő megírására, de természetesen senki nem állt velünk szóba. Élni viszont kellett valamiből, így egy időre el is felejthettük a programozást és hosszú évekig kiadványszerkesztéssel (DTP) foglalkoztunk.
A szoftverfejlesztés témája akkor vált igazán égetővé, amikor elérkeztünk arra a szintre, hogy a nyomdai filmek előkészítését is vállalni tudtuk. Akkoriban ritka volt az a nyomda, amelyik bármilyen klisékészítő eszközzel is rendelkezett volna, a méregdrága filmlevilágítók néhány elit DTP cég birtokában voltak, így az egyetlen opció a bérlevilágítás volt - eléggé borsos áron, mert maga a nyersanyag is drága volt, és a befektetésnek is meg kellett térülnie. És ez volt a kisebbik gond, ugyanis az eszközöket kiszolgáló (ugyancsak elképesztően drága) szoftverek ? elnézést a szójátékért - echte felhasználóellenségek voltak. Sok esetben még tisztességes előképet sem generáltak, így elég volt egy kis figyelmetlenség, s sokszor csak több méter film elpocsékolása után derülhettek ki olyan egyszerű dolgok, mint hogy a munka jobb esetben keresztbe fordulva, rosszabb esetben lelógva jelent meg a filmen. A veszteséget ilyenkor mi álltuk, saját zsebünkből. Érlelődött már a gondolat, hogy ennyi pénzért mi sokkal rendesebb programot tudnánk írni, de az igazán kedvező alkalom akkor adódott, amikor majdhogynem a szemétdombról megszereztük életünk első levilágítóját. Az elektromechanikai felújítás nem okozott gondot, de semmiféle szoftverünk nem volt a készülékhez. Ha akkoriban lett volna fölösleges 4-5 ezer dollárunk, lehet, hogy a könnyebbik utat választjuk, megvesszük az akkoriban elérhető, kényelmetlen és drága szoftverek valamelyikét, és ma is DTP-vel foglalkoznánk. De nagy szerencsére pont egy vasunk nem volt, ráadásul azonnal leesett, hogy itt a nagy lehetőség, amelyre olyan régóta várunk, hiszen lélekben mindig is programozók voltunk. Kapóra jött a Linuxos világból jól ismert (de Windowson is hozzáférhető) ingyenes GhostScript programcsomag, így magának a PostScript interpreternek a megírásával már nem kellett kínlódnunk.
Ez volt a StudioRIP születésének a pillanata.
Ezenkívül nagy segítségünkre volt az az angliai, használt levilágítókkal foglalkozó kisvállalkozás, amellyel Ádám még a legelején összehaverkodott, és akik - látva a StudioRIP első, még nagyon kezdetleges változat vázlatát - meggyőztek, hogy a DTP-t hanyagolni kell és minden erőnket a szoftver mihamarábbi fejlesztésére kell fordítanunk. Így merész lépésre szántuk el magunkat: a cég átváltozott StudioRIP Kft-vé, a DTP vonalat fokozatosan elsorvasztottuk, majd ejtettük is, és innen tovább minden erőforrásunkat a StudioRIP fejlesztésének szolgálatába állítottuk.
A nyerő lap bejött; azóta a 4.1-es verziónál tartunk és világszerte néhány ezren használják már a programcsomagot, főképp az igen kedvező, "kelet-európai" árnak és a felhasználóbarát koncepciónak, illetve a fejlett grafikus interfésznek köszönhetően.
Sinclair.hu: Meg tudnátok fogalmazni egy mondatban, hogy mit jelentettek számotokra azok az évek?
Bíró Ádám és Zoltán: Túl a soha vissza nem térő fiatalkori évek jellegű közhelyeken: volt egy sajátos, ma már nehezen érthető varázsa annak, hogy mindössze 64 kilobájt RAM és egy csupasz fehér képernyőn villogó kurzor látványa függőséget tudott kialakítani egy számítógép-rajongónál.
Készítette: Kardos Balázs (Bali)
Lektorálta: Egri Imre (Zimi)

Publikálás a portálon: 2015-12-31 00:00:00