Szoftver: Minden 7-re 1 játék - Go to Hell

4 csillagos Cikk értékelése: 4,08 (13 szavazatból)

(A képre kattintva ki is próbálhatod egy javascript emulátorban!)

Kiadás: Triple Six, 1985
Besorolás: mászkálós-labirintusos arcade
Géptípus: ZX Spectrum 48K
Speccyalista Toplista: 254.
Eredeti ár: 6,99 GBP átszámítva akkori árfolyamon 449 Ft
(mai árszinthez viszonyítva 30 409 Ft lenne)

Meglehetősen szigorú erkölcsi elvek szerint élő családban nevelkedhettem, mert még a legártatlanabb krimi is tiltott volt számomra hétéves koromban, 1987-ben. Remek megoldást találtam, titkon ráhangoltam Columbóra bátyám miniatűr Elektronyika tévéjén.
Hétfőn viszont adásszünet volt, erre a napra is kellett egy tiltott gyümölcs. Ezt a szerepet töltötte be egy megszállottan Spectrumos kissrác életében a Go to Hell program, az egyetlen Speccy-s játék, ami valamiért tiltólistán volt a Képes családban (kegyetlenség, de Caesar macskával bezzeg engedtek játszani).

J. Jones - nem tudni, hogy azonos-e az őrült szektavezér Jones tiszteletessel?! - 1985-ben írt örökbecsű játékában már a screen is hátborzongató, a lefejezetten is mosolygó zöld fejjel, amit barokkos gazdagsággal körített kivégzőeszközökkel, sprickoló pixelmálnaszörppel és három hatossal - épp olyan, mintha egy unatkozó kamaszfiú rajzolta volna a francia forradalomról szóló töriórán (fájdalom, hogy a Spectrumba zárt kamaszfiú csak nyolcféle színesceruzával dolgozhat).
A hátborzongás marad, az egész játék idegborzoló, de a szónak leginkább esztétikai értelmében. Egy, a nyolcvanas évek legelejének színvonalán álló labirintusos, mászkálós játékot kapunk, egy szerintem nagyon bájos és flegma főszereplő figurával és energiagyilkos falakkal. Ettől a játéktól falra mászni tilos!

Az ellenséges szörnyek általában halálfejek, kaszások és nyaktilók, de őket a Pyjamarama ollóinak és kaparászó kezeinek sikerült überelni.
Az egyszerűcske, de nem is olyan könnyen végigjátszható játékban az apró horror-gegek jelentik az izgalmat, de minden kobakroppantó minianimációnál édesebb az első szobában leselkedő, egyébként meglehetősen békés természetű piros színű krokodilus (talán a nyolcvanas évek ismert rockzenészétől elhíresült rózsaszín elefánt távoli rokona?), ami nem tudni, miért piros (talán a vér miatt - vagy talán mert a főcímfej zöld, netán Jones mester színtévesztő volt?), de mosolya mindenképpen Gabi fogkrém után kiált.

Nos, a játék szót sem érdemel, bár a képi világ Salvador Dali és az unatkozó kamaszfiú találkozása a boncasztalon, az egész program jó példája annak, hogy olyat is lehet szeretni, ami rossz. Kalandra fel, 2005-ben játszani vele: kész akasztófahumor!

Értékelés:
Ötlet:
Grafika:
Hang:
Kezelhetőség:
Nehézség:
Időtállóság:

Publikálás a portálon: 2005-04-17 00:00:00
Visszalépés az előző oldalra