Szoftver - Játszóház: Quadron | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
7 szavazatból)
( | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Quadron egy 2018-ban megjelenő akciójáték, de a megjelenési éve ellenére mégsem mondható teljesen újnak.
Andy Beale (művésznevén Cosmium) 1986 és 1988 között azzal a céllal írta a játék eredeti változatát, hogy azt egy kiadó az akkori trendnek megfelelően kazettán, esetleg lemezen is kiadja, ő meg ha nem is meggazdagszik belőle, de a kétéves munkájáért kap némi anyagi ellenszolgáltatást. Inspirációként a korai Williams árkádokat jelöli meg, a Defendert, A Sinistart, a Robotron 2084-et. A Quadron igazán egyikre sem hasonlít, lehet, hogy csak ihletet adtak. Andy nem volt kezdő programozó, már 1983-ban több játéka megjelent a Softeknél (Megapede, Robon, Repulsar), majd 1984-ben az utód Softek International-nél (Microbot), és a szintén Softek érdekeltségű The Edge-nél (Psytraxx). A lényeg, hogy az eredeti játék befejezése után 30 évvel szép lassan összeállt az új verzió, ami még javításokat is tartalmaz az őshöz képest, így idén piacra kerülhetett végre a Quadron, de nem ingyenesen, ahogy manapság szoktak a játékok, hanem egy cent híján öt dollárért, ami ha nem is hatalmas összeg, de kissé indokolatlannak tűnik egy eddig semmit sem bizonyító szerző teljesen ismeretlen játékáért. Szerzőnk lehet, hogy úgy volt vele, hogy már 30 éve is pénzt szeretett volna művéből csinálni, most ráadásul még dolgozott vele öt hónapot, így még inkább jár neki némi ellenszolgáltatás. A lényeg, hogy vajon megéri-e nekünk, játékosoknak durván 1500 Ft-ot áldozni egy játékra, mikor van helyette rengeteg ingyen? Határozott választ ezesetben nem fogok adni a saját kérdésemre, ugyanis a játék piszok nehézre sikerült. Sok, a játékban felmerülő helyzetre sem tudom a megoldást, így a következő leírásban akadhatnak még felfedezésre váró lyukak. A játékban egy kis robotot vezérelsz, azzal a nem titkolt céllal, hogy felszabadítod az idegen támadók által megszállt Quadron bázist. A bázis huszonnyolc képernyőnyi területeten terül el. A területet egy 7x7 képernyős négyzetet formáló folyosó plusz mind a négy oldalon található egy átalakító helyiség. Ezek az átalakítók alapesetben egy roppant erős mezővel le vannak zárva, a nyitásukhoz kristályokat kell találnod. Az idegenek Quadron elleni offenzívája pont ezekért a helyi kristályokért van. A kristályokat a Quadron négy sarkában lévő fura sziklák termelik. Kezdetben a robotod képességei nagyon korlátozottak, csak egy rövid hatótávolságú lézerrel van felszerelve, ami csekély kárt tud okozni az idegenekben. Azonban a játék folyamán a minimalista kis droidod olyan tárgyakkal fog találkozni, melyek növelik a tűzerejét, védelmet nyújtanak neki, transzportálják, vagy hatással vannak ellenségeid működésére. Az objektumok kategóriákba sorolhatóak, használatuk bizonyos mennyiségű kategóriájuknak megfelelő energiát igényel. Az objektumok nem használhatók e szükséges energia megléte nélkül. Ez az energia a Quadronon belül megtalálható, és átalakítható egyik kategóriának megfelelőről a másik kategóriának megfelelőre az energia átalakító segítségével az állapotképernyőn, mely átalakításhoz szintén energia szükségeltetik. Bonyolultan hangzik és nem véletlen, mert az is. Robotod kezdetben védelmi rendszer nélkül lép a Quadronba. Az idegenekkel való ütközés és a tőlük beszedett lövések pedig gyorsan károsítják, amit a színe változása is mutat, fehér a maximális kondíciójában, sötétkék, ha mindjárt életet veszít, tehát Spectrum színkódos a pusztulásának mértéke. Szerencsére kis robotodnak van egy regenerációs képessége, ha sérülést szenved, de még időben el tud vonulni a további károsodások elől, akkor öngyógyító képességét bevetve újra fehérre, tehát maximális egészségig javítja az állapotát, a gyógyulási folyamat annál tovább tart, minél nagyobb a károsodás mértéke. Három élettel kezded a játékot. Az állapotképernyő a játék központi eleme, ami a Space gomb megnyomásával bármelyik pillanatban előhozható. Amíg az állapotképernyőt látod, a robotod nem sérülhet, nem történik semmi, mintha mindent kimerevítettél volna a Quadron területén. A képernyőn látsz egy egérkurzort, amit az iránybillentyűkkel tudsz mozgatni, a tűz gombbal "klikkelve" pedig bizonyos dolgokat tudsz aktiválni. A játékba a Space újabb megnyomásával tudsz visszatérni. Az állapotképernyő elemei:
1.TÉRKÉP: a képernyőn középen felül látható a Quadron négy folyosója és négy átalakító szobája lekicsinyítve, ahol kék háttérrel látod a saját pozíciódat, pirossal vannak jelölve a folyosók és a védett átalakító szobák, lilával a nyitott átalakító szobák. A felvillanó fehér kis piszkok pedig az ellenségeket és a Quadron négy sarkában megtalálható kőzeteket jelölik, a térkép középpontjában egy azonosító képen még azt is látod, hogy a felvillanó pötty mit takar a valóságban. A szkenner központi kijelzője körülbelül másodpercenként vált egyik típusú idegen/objektum azonosításáról a másikra, ezt a váltást meg tudod sürgetni az azonosító képre való klikkeléssel. Ha a tűz gombot nyomva tartod, akkor pedig ki tudod merevíteni az aktuális azonosítást, amint felengeded a tűz gombot, a folyamat automatikusan folytatódik. 2.PONT: a térkép alatt látod a pontszámodat. 3.ÉLETEK: a pontszám alatt, alapesetben robotok jelzik az életek számát, ha több mint három életed van, akkor azt számmal fogod látni. 4.KRISTÁLYOK: a pontszámod mellett látod, hogy mennyi kristály van aktuálisan a robotodnál. Maximum nyolc lehet, annál többet nem tud szállítani. 5.ESZKÖZÖK: a négy sarokban, valamint az életek alatt láthatod őket kategóriánként szétválasztva egy-egy fehér mezőben. A mező bal oldalán egymás alatt a megszerzett eszközöket látod, fekete háttérrel a még nem aktiváltakat, kék háttérrel az aktiváltakat. Aktiválni, illetve deaktiválni az eszközre való klikkeléssel tudsz. Jobb oldalon egy piros mezőben az eszköztípushoz tartozó energiaszintet látod. A FEGYVEREK vannak a bal felső, a VÉDELMI ESZKÖZÖK a jobb felső, a TÁVIRÁNYÍTÓK a bal alsó, a TRANSZPORTEREK a jobb alsó sarokban és alul középen van az ENERGIAÁTALAKÍTÓ. Az eszközkategóriának megfelelő, Quadronban felvehető energia látható a fehér mezők jobb alsó sarkában. Tehát pl. a lila kristályoknak látszó tárgy a transzporterekhez szükséges energia, ha felveszed, akkor azzal a transzporterek energiáját növelheted. A játék kezdetén, és az idegenek minden támadó hullámának elején három objektum jelenik meg a Quadronban. A támadóhullámok akkor indulnak, ha az előző hullám tagjait már megsemmisítetted, erről értesítést is kapsz. FEGYVEREK: akár az összes fegyvert aktiválhatod egy időben, ilyenkor hatásuk összeadódik, mikor elfogy az energia, az első, leggyengébb fegyver akkor is aktív marad, a többi hatása pedig leáll.
VÉDELMI ESZKÖZÖK:
TÁVIRÁNYÍTÓK:
TRANSZPORTEREK: használatukhoz klikkelj az eszközre, majd a térképen arra a pontra, ahová jutni szeretnél.
ENERGIAÁTALAKÍTÓ:
Az idegenek néhány típusa:
A játék folyamán, ahogy egyre ügyesebben nyúvasztod ki az idegeneket, többször találkozni fogsz különböző bónuszokkal. Például POWER bónuszt szerezhetsz, ha megölsz rövid időn belül három különböző típusú alient. Ilyenkor egy váltakozó színű POWER felirat kezd el mozogni a képernyőn, amit felvéve extra képességhez juthatsz. Sajnos a felirat bizonyos időközönként átvált REWOP-ra, majd egy idő múlva vissza POWER-re, és ha a REWOP állapotában veszed fel, akkor ahelyett, hogy gyarapodnának képességeid, pont az ellenkezőjét éred el. Másik röpködő bónusz a BONUS, amit kilőve egy pontszámot láthatsz felváltva a BONUS szóval, ha ezután felveszed, mikor a zsám van kiírva, akkor megkapod a bónusz pontszámot. Mivel a Quadron egy fizetős játék, így az ingyenes kortársaitól eltérően azt hiszem nyugodtan lehet kritizálni. A körítéssel szoktam kezdeni, ami itt szinte teljesen hiányzik, fizetni kell, de pillanatnyilag nincs a játéknak kazettaborítója. Tudom, ki másolna játékot kazettára? Hát, például én. De nem csak a borító hiánya miatt nem teszem, hanem azért sem, mert nincs a játéknak sem TAP, sem TZX változata, csak egy árva SNA (Közben TAP verzió született, már csak a borítót kell kiszurkolnom). A sztori nem egy nagy durranás, de egy sima kis lövöldözős játékhoz képest kellemesen meg lett bolondítva. A grafikával, animációval, mozgás gördülékenységével elégedett vagyok, ahogy a hangeffektekkel is. A vezérlés hagy némi kívánnivalót maga után. A billentyűkiosztás elég vacak (Q..P,A..En - fel, le, CS, X, N - balra, Z, C, M - jobbra, 0..9 - tűz, Space - állapotképernyő, V, B - kristály kibocsátása balra, jobbra), botkormányokkal (Kempston, Sinclair, Cursor) kicsit jobb a helyzet. A vezérlés más szempontokból remek. A nehézség erősen eltúlzott, sajnos ezzel le is rontja alaposan az összképet, és a hosszú távú sikertelenség megrövidíti a játékkal még kellemesen eltölthető időt. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Publikálás a portálon: 2023-02-05 23:51:06 |