OlvaSOKKoló: Kalandok Spectrum programokkal (2002) | |||||||||
8 szavazatból)
( | |||||||||
Számomra minden program külön kihívást jelent. Gyerekként valami különös okból kifolyólag azt hittem, hogy minden program végigjátszható és valami fantasztikusan hatalmas, csodálatos, lenyűgöző dolog történik a végén. Ennek okára nehéz rájönni, bár szerencsére a fantáziám meglehetősen élénk volt. A cél eléréséért képes voltam hosszú órákat játszani, gyakorolni. sőt sokszor még idősebb játékos ismerősömet is türelmesen nézni, hátha történik valami.
Erre remek példa a Deathchase program, amelyben napokig nem tudtuk, hogy lőni is lehet, így aztán az órákig tartó üldözés végén sem történt semmi. Mókásnak tűnhet, hogy vajon miért is nem jöttünk rá a feladatra. Nos, a magyarázat rendkívül egyszerű. A másolt programokhoz semmilyen leírás nem kapcsolódott, így mindig próbálkozással kellett kitalálni, melyik gomb mit is csinál. Ebben a programban pedig a lövés csak bizonyos esetben működött... Aztán a sort a River Rescue folytathatja, ahol remekül lehetett kerülgetni a krokodilokat és fatörzseket, majd kitartó szemgolyózás után még néhanapján repülők is megjelentek. És ez ment órákon át. Aztán egy véletlen mozdulat hozzácsapta a hajót a parti kikötőhöz és az ámulat percekre mozdulatlanná tett. Hihetetlen élmény volt és talán az ilyen "kalandok" váltották ki a folytonos csodavárást. A Galaxians-ról már ne is beszéljünk. Érettebb fejjel egy egyszerű lövöldözős játékról van szó, de gyerekként minden egyes küldetés után a "Már csak egyszer kell nyerni!" felkiálltás hangzott tőlem. Nagybátyám profi játékos volt a Horace & the Spiders játékban, amelyben ketten fergeteges izgalmak közepette 10 pókig jutottunk el, ahol minden pillanatban felugráltam, annyira a játék hatása alá kerültem. Persze ott se értünk el gratulációt, de hitem töretlen volt. A játékélmények nagy része nagyszüleimnél eltöltött hosszú órákhoz kapcsolódnak. Nagypapám műszerész volt, kezdetben kölcsön, később saját tervezésű és építésű számítógépével játszottam. Akármilyen hihetetlennek is tűnik, a Manic Miner első 7 pályájának ugráskombinációit tőle tanultam, sőt a mai napig is az ő útmutatása alapján csinálom. Ő is éjszakába nyúlva játszott, nagyon szerette a Spectrumot. Amikor végre saját Spectrumom lett, új korszak kezdődött a játékok birodalmában. Végre nem kellett sietni, volt idő alaposan kiismerni egy-egy programot. Legjobb barátommal akkoriban két olyan játék volt, amit mindketten szerettünk. A Kokotoni hallatlan izgalmakat adott, mert ketten játszottuk. Egy csillag összegyűjtése neki, a másik nekem jutott. Napokat, heteket gyakoroltunk és tudtuk, valami nagy dolog lehet a program végén. Sajnos azonban soha nem sikerült végigjátszani, életeink mindig elfogytak, pedig tényleg volt igazi vége. Az egyik leghosszabb játékélményem is barátommal történt. Egyik évben elhatároztuk, hogy szilveszterkor a Match Day fociban megnyerjük a bajnoki kupát. De nem akárhogy! Nem öt perces, vagy tízperces félidőkkel, igazi, kétszer 45 perces meccsekkel! A bajnoki címhez 3 győzelem kellett (ha jól emlékszem) és az este 10-kor kezdődött "bajnoki évet" reggel hajnali 6-kor fejeztük be (a mérkőzés közben azért illett enni és a szülőkkel koccintani) és sikerült teljesítenünk célunkat. A maga nemében ilyen szuper szilveszterem soha nem volt. Ahogy nőttem fel, már kezdtek letisztulni a játékprogramok. Voltak, amelyeket könnyedén sikerült végigjátszani, számos program hosszú küzdelem, térképkészítés, örökélet keresés után adta csak meg magát. Nem tudom, átélte-e már valaki, de a Silent Service tengeralattjáró szimulátor alatt halotti csönd honolt szobámban, még járni is csak lábujjhegyen szabadott. Mosolyra fakasztó visszaemlékezni. De hátra van még a feketeleves! Akkoriban a fülembe jutott, hogy egy klub működik valahol messze, a Mexikói úttól kifelé a városból, amit a Csokonai Művelődési házban tartanak. No, több se kellett, a következő szombaton már úton is voltam. Belépve a terembe rengeteg embert láttam, spectrumosokat, commodorosokat. Nagy nyüzsgés volt, alig tudtam felfogni, mi is történik. Azért azt sikerült megérteni, hogy itt programot is lehet cserélni! Ehhez viszont nem árt számítógépet is hozni. A következő hétvégén egy táskával felpakolva kedvenc Spectrumommal, magnóval és JUNOSZTY tévémmel megérkeztem és 50 Ft-ért béreltem egy helyet magamnak. Az utazás borzalmas volt, mivel több, mint 2 és fél órát tartott oda, ráadásul a tv se volt egy könnyű szerkezet. Bérelni lehetett, de az plusz forintokba került volna, zsebpénzemből pedig nem tellett rá. No tehát sikerült helyet foglalni és vártam....vártam....vártam. Mint említettem, szégyenlős ifjonc voltam, még programot kérni se mertem. Aztán egy jószívű szomszéd megszánt (látva tanácstalanságomat) és odaadott egy programlistát, amiről választhattam. Szerencsére én is tudtam adni neki programot, így létrejött a nagy üzlet, cseréltünk. Hát, ami azt illeti, ez nem jött be igazán. Megint többet vártam, mint kaptam, mert a programok zöme az angol név alapján szenzációs dolgot rejtett, de betöltés után csalódás, csalódás hátán. Így többet el se mentem, de igazat megvallva nem is nagyon akartam. Sajnos, mint minden csoda, ez a korszak is véget ért, így aztán a Spectrum nyugállományba ment. Telt, múlt az idő... Aztán egy nap érdekes programra bukkantam. ZX Spectrum emulátor. Szinte napokig mást sem tudtam csinálni, mint játszani, próbálgatni. Kedvesem beavatott az internet világába. Első alkalommal, naivan csücsülve kérdeztem tőle, hogy mire is jó ez az internet vagy mi. Azt mondta, lehet keresgélni érdekes dolgokat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem a Spectrum szóra, bár ez nem volt túl szerencsés, mivel rengeteg, nem ZX dolog is előkerült. De a lényeg is ott volt! Klikk és egy hét múlva saját internet előfizetésünk volt, aztán indult az élet új csapáson. Éjjelente, a kedvezményes időszak miatt, állandóan programokat töltöttem le és mindent, ami csak kapcsolatban volt a Spectrummal. Másfél hónap után kifogytak az archívumok és végre kezdhettem feldolgozni az anyagokat. Közben azért arra is jutott idő, hogy az emulátort megvásároljam. Mondhatni bátor vállalkozás volt borítékban pénzt küldeni, de szerencsémre jó egy hónap után megérkezett a jogtiszta, teljes verziójú Z80 emulátor floppy lemezen. A fontos az volt, hogy magnóról is lehessen betölteni programokat, hiszen a teljes kazettagyűjteményem megvolt és ez csak ezzel lehetett! El lehet képzelni, amikor az első betöltési hangok megjelentek a hangszórókon... Szinte egy pillanat alatt minden régi emlék beugrott. A kazettán keresés, a betöltés várakozása újra a régi időket juttatta eszembe. Mivel az ember igazán soha nem nő fel, a kalandok sem maradtak abba. Újra előkerültek a régi játékok, eleinte az ismert régiek, majd főként olyanok, amelyeket gyerekkoromban nem tudtam végigjátszani. Első, legnagyobb sikerem az Atic Atac-hoz fűződik. Sikerült örökélet és bármilyen csalás, térkép nélkül végigjátszani, ráadásul nem is egyszer. Hatalmas élmény volt. Aztán voltak meglepő pillanatok is. A Simcity-vel PC-n találkoztam először, aztán megdöbbenve találtam meg, hogy Spectrumon is létezett. Hogy mik vannak?! Néhány program akkora meglepetésekkel szolgált, hogy nem is gondoltam volna. A ManicMiner 2-ről mindig is azt hittem, hogy sérült verziójú, mert a 6. pályán egy olyan kulcs volt, amit nem lehetett összeszedni. Ezt egy fórumon meg is említettem, ahol meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy meg lehet csinálni. Kipróbáltam és tényleg sikerült. Még ilyet! Hány, de hány éven át próbálkoztam hiába és tessék, csak nem sikerült rájönni a megoldásra. Ez az eset után kedvet kaptam további kérdezősködésre is. A Technician Ted szintén hibásnak tűnt, de szintén kiderült, hogy csak én nem ismertem trükkjét, bár trükknek nem nevezhető. Többekkel megegyezve ez a mai napig ismert legnehezebben teljesíthető, értelmetlenül elbonyolított játék. A cél a Jet-Set Willy-hez hasonló, de nem elég, hogy milliméterre pontos ugrásokkal kell haladni, a feladatokat megadott sorrendben, végtelenül szoros időre kell teljesíteni. El kell árulnom, hogy többszöri próbálkozás után még az első is lehetetlen feladat volt számomra. Pedig gyerekkoromban mennyi időt elpazaroltam erre a szépen kivitelezett játékra szinte fáj. Programkészítőkben ekkorát még soha nem csalódtam. A Glider Rider-t pedig már meg sem említem. De, hogy ne ilyen szomorú véget érjen írásom, meg kell említenem azt a kis programot, amellyel minden pillanatban képes vagyok játszogatni, pedig szokatlan a billentyű kiosztása (Q, W, P, L), nem lehet lőni benne, nincs hihetetlen szépen kidolgozott grafikája, a neve: Snake-Pit... :-) | |||||||||
Publikálás a portálon: 2022-04-15 20:23:43 |